2014. december 22., hétfő

Úton hazafelé

Megkésve bár, de írok a hazafelé vezető utamról is.

20-án hajnali négykor keltem, hogy elérjem a 7:19-kor Helsinkibe induló vonatot. Esett a hó, így kicsit nehezen boldogultam a csomagjaimmal, de időben megérkeztem a vasútállomásra.


Még annyi időm is volt, hogy vegyek egy kis reggelit és innivalót az útra. A vonat pontosan indult, és én remekül végigaludtam az utat. Tíz után érkeztem meg a Helsinki vasútállomásra, ahol beraktam a csomagomat a csomagmegőrzőbe, és elkezdtem felfedezni a várost. A vasútállomástól elsétáltam a kikötőig, majd a dómig, és természetesen mindent le is fényképeztem. A vasútállomást, a vasútállomás előtt a színházat és Aleksis Kivi szobrát, Runeberg és Eino Leino szobrát és persze a kikötőt.










 




Nagyon sok kisebb-nagyobb karácsonyi vásárt találtam séta közben. Már a kikötőben is volt egy vásár, ahol egy néni nagyon aranyos volt, és mesélt nekem a különböző finn bogyókról és az azokból készült lekvárokról. Kettőt meg is kóstoltam közülük, de nem voltam biztos abban, hogy hogyan hozzam haza, így nem vásároltam belőle. A dóm téren lévő vásáron nagyon sok finomságot lehetett vásárolni, ott a sajtkenyeret sikerült megkóstolnom. A dómtéren találkoztam a Mikulással és meg is kértem valakit, hogy fényképezzen le minket.


A dómtól visszasétáltam a vasútállomásra, de találtam egy múzeumot Helsinki történetéről, amit azért még megnéztem. Nagyon tetszett a régi és az új fényképeket bemutató fotókiállítás. Igazából az egész múzeum érdekes volt.



Út közben a vasútállomás felé menet még több karácsonyi vásárt és karácsonyi énekest láttam, majd kerestem egy éttermet, hogy megebédeljek. Találtam egy pizzériát, ahol nyolc euróért lehetett annyi pizzát, levest és salátát enni, amennyit akartam. A sárgaborsó krémleves nagyon finom volt, és a pizzák is ízlettek.

Ebéd után elsétáltam a Nemzeti Múzeum irányába is, de nem mentem el egészen addig, mert azt másnapra terveztem. Kezdett sötétedni, amikor elkezdtem módot keresni arra, hogy eljussak a hotelbe. Nem lett volna messze, de nem volt olyan könnyű megtalálni. Végül villamossal mentem a CheapSleep hotelbe, ahol bejelentkeztem és lepakoltam.

Mivel már sötét volt odakint, nem akartam visszamenni a főtérre. Helyette elmentem a hotel szomszédjába, ami igazából egy épületben volt a hotellel. A szomszédban volt egy tropicarium, ahová a diákigazolványommal nem túl drágán be tudtam menni. Nagyon sok kígyót láttam és fényképeztem, de a kedvencem a varánusz volt. A varánusz melletti terráriumban a gondozók éppen vizsgáltak egy védett kígyót, és a varánusz az üveg mellett izgett-mozgott, hogy vele is foglalkozzanak. Amint  észrevette, hogy én őt figyelem, elkezdte produkálni magát. Integetett, amikor integettem, bemászott a medencéjébe, pózolt... szóval élvezte, hogy valaki végre vele is foglalkozik. Én persze folyamatosan fényképeztem meg videóztam őt.





Szintén aranyos volt az ezüstös orrszarvúmadár, ami ugrálva követett a terráriumában.


A tropicarium után visszamentem a hotelbe pihenni, mert korán keltem, és nagyon fáradt voltam.

Utolsó finnországi napomat szintén városnézéssel kezdtem. Kijelentkeztem a hotelből, majd busszal elmentem a vasútállomásig. Ott meghosszabbítottam a csomagmegőrzést és elsétáltam a Finlandia taloig. Nagyon sok fényképet készítettem róla és a mögötte lévő  tóról, mert a Nemzeti Múzeum csak tizenegykor nyitott, és addig nem volt semmi jobb dolgom. Nagyon szépek voltak a hattyúk és a vadludak is.




Tizenegykor bementem a Nemzeti Múzeumba. Nagyon tetszettek az állandó kiállítások, és érdekes volt az időszaki kiállítás is a világ vallásairól. Épp a kiállítások felénél járhattam, amikor az egyik múzeumban dolgozó hölgy szólt, hogy hamarosan énekes program lesz az aulában. Meghallgattam a karácsonyi énekeket és lefényképeztem az aulában Akseli Gallen-Kallela freskóit, majd folytattam a kiállításokat, ahol abbahagytam. Nagyon tetszett a királyi tróntermet bemutató szoba, illetve Edvard Isto festménye, a Támadás.






A múzeum kávézójában megittam egy teát, majd hóesésben megnéztem a múzeumkertben a karácsonyfa kiállítást. Egy pár igazán kreatív és érdekes volt, mert csupa újrahasznosított dologgal voltak díszítve.


Egyre jobban szakadt a hó, így végül nem mentem el újra a kikötőbe, helyette összeszedtem a csomagomat, és megvártam a reptérre menő buszt. Azért előtte még megebédeltem a Hesburgerben. Valahogy mindig úgy jön ki a lépés, hogy ott eszek először és utoljára is, amikor Finnországban vagyok. Kezd hagyománnyá válni a dolog... na mindegy.





Nagyon korán érkeztem meg a reptérre, így le tudtam mérni a csomagomat. Először egy kicsit több volt, mint húsz kiló, de átpakoltam pár dolgot a kézipoggyászba, és megoldottam a problémát. Hát, igen, a csoki elég sokat nyomott benne.

A repülőm jegesedés miatt fél óra késéssel indult, de az út csak két órás volt. Egy kicsit sokat kellett várnom a csomagra, de azért kilenckor már a váróterembe értem, ahol már vártak rám anyáék.

2014. december 18., csütörtök

Mozimaraton

avagy az utolsó másfél hetem egy bejegyzésben


Bár később még össze szeretném foglalni azokat az órákat, amikről eddig nem írtam, úgy döntöttem, röviden beszélek egy kicsit a tizenkét mozijegyem sorsáról. Mivel nem tudom, hogy a következő félévben visszamegyek-e Finnországba, még a hazautazás előtt meg akartam szabadulni tizenkét mozijegytől. Szerencsére elég sok filmet vetítettek, így sikerült is a dolog: igaz, a Hobbitot többször láttam, de hát elég szórakoztató volt ahhoz, hogy ne zavartassam magam.




Tizenkét mozijegy nagyjából azt jelentette, hogy a jegyek kézhez kapását követően majdnem minden nap megnéztem egy vagy két filmet. Ennek az volt az egyenes következménye, hogy a moziban már messziről megismertek. Egy filmre Shirshót is el tudtam hívni, így összesen tizenegyszer ültem be a moziterembe. A jegyeim szépen össze vannak gyűjtve emlékbe. Gyakorlatilag a horroron és egy rajzfilmen kívül mindent láttam a kínálatból.

Az első film, amit láttam a The Judge volt. Mivel eléggé rá voltam hangolódva a drámára tetszett a történet, amiről nem fogok most részletesen írni, mert nem ez a lényeg. Tetszett a színészek játéka, és bár néha nagyon szentimentálisnak éreztem, szerintem nem rossz film. Legalább is sokkal jobb, mint a Wish I Was Here, amit még aznap este néztem. Ezzel a második filmmel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Egészen pontosan az volt a bajom vele, hogy bizonytalan voltam a stílusában. Mi akart ez lenni? Dráma? Ha igen, akkor túl sok pofára esett poént raktak bele. Vígjáték? Eeeee, ahhoz viccesnek kellett volna lennie. Szóval nem tudom. Volt benne pár érdekes ötlet, de nem mondanám azt, hogy tetszett volna. Tényleg nem tudom. A The Judge után mindenesetre nem volt annyira jó filmválasztás, talán ha máskor nézem meg, akkor jobban tetszett volna.

A második filmes napom középpontjában a Hobbit állt. 3D-ben néztem meg - bár később beigazolódott, amit már akkor sejtettem, hogy a 3D nem annyira túl sokat adott a dologhoz. Én remekül szórakoztam a filmen, és bár a Hobbit sorozat nem volt annyira jó, mint A gyűrűk ura, szerintem emiatt megérte végignézni, sőt, az utolsó részt többször is látni. Egyáltalán nem bántam meg, hogy a horror  és a rajzfilm helyett újra megnéztem. A Hobbit után volt fél órám, ettem egy sajtburgert és megvettem a jegyemet a következő filmre. Ez a film a Mielensäpahoittaja volt, ami egy finn regényből készült, és szerintem nagyon jól sikerült. Jókat lehetett derülni a generációs különbségeken, illetve a szereplők közötti dinamikán, de ezt a történetet sem nevezném egyértelműen komédiának. Olyan finn fajta komédia volt, elég sok drámával fűszerezve. Sokszor megmosolyogtató, de szomorú  is volt egyben, amikor a főszereplő arra gondolt, hogy régen minden jobb volt. A sérült lába miatt a városba kerülő idős bácsi aranyos volt, és együtt lehetett érezni vele, amikor megpróbált a modern konyhában boldogulni, vagy amikor el akarta végezni a ház körüli munkákat. Nem volt mindig teljesen összefüggő a történet, ami egy kicsit megnehezítette a megértést, de összességében így is tetszett.

A harmadik napon egy gyerekfilmmel kezdtem a mozizást. A címe Lomasankarit volt, és  nagyon furán éreztem magam, hogy a vetítőteremben rajtam kívül csak elvétve akadt néhány szőlő vagy nagymama-nagypapa, aki beült a gyerekekkel filmet nézni. A film az előző napihoz hasonlóan finn volt, illetve három nyelvet használtak benne a finnt, az angolt és a görögöt. Egy görög szigeten játszódó műkincsrablás és emberrablás volt a középpontjában, és nem volt rossz. Tényleg nem. Annak ellenére, hogy nem igazán éreztem magam a film célcsoportjának, jól tudtam szórakozni rajta. Kicsit kiszámítható volt, meg minden, de nem bántam meg, hogy megnéztem. Délután az Éhezők viadala harmadik filmjét néztem meg. Erről csak annyit tudok mondani, hogy nagyon éreztem rajta, hogy ketté bontották az utolsó filmet. Nem értem, honnan jön az a tendencia, hogy ketté bontják a filmsorozatok utolsó részét (de, értem, pénz, pénz, pénz), de nem szeretem. Nem volt rossz, csak kellene az utolsó rész, hogy rendesen véleményt tudjak mondani róla.

Másnap csak egy filmet néztem meg, mert elég fáradt voltam. Ha jól emlékszem magyarul a címe Az útvesztő. Nem ismertem a film alapjául szolgáló regénysorozatot, viszont a film tetszett. Az ütemezése néha egy kicsit furcsának érződött számomra, de élveztem, és az érdeklődésemet is felkeltette a könyvsorozat iránt.

Hétfőn újra két vetítésre ültem be. Először az éjszakai Furyra vettem meg a jegyet, és megkérdeztem, mit tudnék megnézni előtte. Mivel a horror és a Hobbit között választhattam, újra megnéztem a Hobbitot. Erről nem is írok többet, viszont az esti film elég érdekes volt a számomra. Szerintem jól sikerült háborús történet. Nem szoktam túl sok ilyen filmet nézni, de ez tetszett. A szereplők szerintem jók voltak, a történet bár még számomra is ismerős, jó, a Fury névre hallgató tank meg elvitte a hátán az egészet. A tankos harcokat nagyon jól megcsinálták. Kellett hozzá egy hangulat, de a filmet igazán megérte megnézni. Elég későn értem haza, mert olyan szépen esett a hó, hogy muszáj volt hazasétálnom.

Kedd este egy olasz vacsora után Shirshóval együtt néztem meg az Interstellart. Szerintem egy fizikus még nálunk is többet röhögött volna a filmen, de azért mi is majd megfulladtunk néha. A film szép volt, meg minden, és eredeti is volt a forgatókönyv, de egy kicsit túl sok volt benne a szentimentális rész, és elég gyakran a "tudományos fantasztikumból" csak az utóbbi teljesült. Mindenesetre a film szép volt, a zene kiváló, meg minden, de nekem akkor is túl sok volt ez a szeretet mint téren és időn áthatoló erő dolog.

Utolsó mozijegyemmel választhattam egy rajzfilm és a Hobbit között. A rajzfilmre túl sok kisgyerek ment, és már a gyerekfilmen is furán éreztem magam... szóval nem volt túl sok választásom. Arról viszont meg tudtam győződni, hogy 3D nélkül is épp annyira élvezhető a film. Harmadjára a film felében bemutatott csatajelenet már irtó hosszúnak tűnt, de azért a hangulat, a zene és a pattogatott kukorica miatt még így is kellemes volt a délutánom. Különösen az volt jó, hogy ezúttal már sokkal több figyelmet tudtam fordítani a finn és a svéd feliratokra, és egy csomó szót tanultam.

Nem is írok most többet, majd még lesz pár más jellegű bejegyzésem a félév végéről. Azt hiszem, jól kihasználtam ezt a lehetőséget, különösen a finnül megnézett filmek miatt. Nagyon örülök neki, hogy az iskolalátogatás miatt lehetőséget kaptam erre.

2014. december 10., szerda

Iskolalátogatás Muuraméban

Üdv!

Végre összegyűjtöttem annyi energiát, hogy beszámoljak a mai napomról. Ott kezdem, hogy szuper napom volt, bár nagyon elfáradtam. Háromnegyed hatkor keltem, hogy elérjem a buszt Muuraméba. A főtérről indultam, bár később rájöttem, hogy közelebb is lett volna buszmegálló. Muurame nincs túl messze Jyväskylätől, így elég volt a 7:40-es busszal odamennem. Maga a város nem tűnt túl nagynak,bár nem túl sokat láttam belőle, elsősorban azért, mert a világos órákat az iskolában töltöttem, négy után meg már túl sötét volt ahhoz, hogy rendesen körülnézzek.

Mindenesetre örültem annak, hogy kicsi a város: az iskola épületét időben megtaláltam, és csak egyszer indultam el rossz irányba. A Mäkelänmäen kouluban találkoztam Evával, aki a fogadótanárom volt. Beszélgettünk egy kicsit, majd bemutatott a másik tanárnak, Helenának, aki azokat a csoportokat tanítja, akiknek az óráján részt vettem az első két és az utolsó két tanórában.

Fél kilenckor kezdődött az első óra. Az előadásom jól sikerült, és még az időbe is pont belefértem. Már itthon nagyon élveztem a készítését, mivel életemben először kipróbáltam a prezit, és teljesen beleszerettem. Sokkal jobban tetszik, mint a PowerPoint, pedig azt is nagyon szeretem.

Magában az előadásban először Magyarországról beszéltem, majd a karácsonyi szokásainkról. Már az első órán kiderült, hogy a gyerekek nem tudnak túl sok mindent Magyarországról, de a képek segítségével közösen összeszedtünk pár dolgot. Érdekes volt a reakciójuk a magyar nyelv finnugor eredetű szavaira. Igazi kis játék lett a tippelgetésből. Az órák elég hasonlóak voltak egymáshoz, néha többet sikerült elmondanom, máskor kicsivel kevesebbet, olyankor nem hallgattuk végig a télapó dalt és csak egy karácsonyi dalt hallgattunk a kettő közül. (Eh, elég volt leírni, hogy télapó dal, és máris elindult a fejemben a Télapó itt van... hatszor hallgattam meg, és egész úton hazafelé ez ment a fejemben... és most egy órán át így is fog maradni...vagy tovább...) Volt olyan óra, ahol egy kicsit finnül is beszéltem, hogy a gyerekek könnyebben megértsék a történetet, amit meséltem, máshol a gyerekek kérdéseire válaszoltam, szóval nem volt mindig teljesen ugyanolyan az előadásom. Volt, ahol többet beszéltem a karácsonyi ételekről, és összehasonlítottuk őket a finnekkel. Összességében minden óra érdekes volt a számomra, és nagyon élveztem őket.

A harmadik óra után volt egy hosszabb szünetem, amikor megebédeltünk Evával, és közben beszélgettünk a magyar és a finn iskoláról. Ebéd után folytattuk a tanáriban, ami nagyon hangulatos helyiség volt. Megtudtam, hogy az iskola a legnagyobb finn iskolák közé tartozik a maga 700 körüli diákjával, és hogy átlagban 300 körüli a diákok száma egy-egy iskolában. A többi tanár is kedves volt az iskolában, és tényleg nagyon jól éreztem magam.

Az órák között átadtam a kis ajándékomat a két tanárnak: kalocsai mintás füzeteket és kis terítőket, meg magyar kártyát. Mindketten nagyon örültek neki, én meg a csokinak, amit tőlük kaptam.




Az órák után nem maradtam sokáig, mert a tanároknak értekezletük kezdődött rögtön az órák után. Mielőtt visszajöttem volna Jyväskyläbe sétáltam egyet, bár sajnos már elég sötét volt három körül is, így nem sokat láttam. Megnéztem az iskola mögötti tavat, lefényképeztem az iskola épületét, majd elsétáltam a könyvtárig. Mivel nem sokat láttam, és elkezdtem fázni is, elsétáltam a buszmegállóig, és hazabuszoztam. Fura élmény volt vaksötétben, bepárásodott ablakú buszon utazni, mert fogalmam sem volt arról, hogy hol járhatok. Szerencsére időben szálltam le, és nem is kellett olyan sokat sétálnom.



Öt körül értem haza, és amint letettem a táskámat, rájöttem, hogy mennyire fáradt vagyok. A fáradtságot leszámítva viszont még mindig teljesen fel voltam dobva. Hé, tulajdonképp még most is fel vagyok dobva!

Egész addig nem jutott eszembe, hogy az iskolalátogatás után mozijegyeket fogok kapni, amíg ki nem töltöttem az értékelést. Most büszke tulajdonosa vagyok tizenkét mozijegynek, szóval az elkövetkező napokat két helyen fogom tölteni: a könyvtárban kutatással, illetve a moziban, ahol minden műsoron lévő filmet végignézek, legyen az angolul vagy finnül. Azt hiszem, nem fogok unatkozni... sőt, tudom, hogy nem fogok unatkozni! Ha minden jól alakul, akkor a mozizást már holnap el fogom kezdeni... hogy milyen filmmel, azt még nem tudom.

2014. december 6., szombat

Japán és karácsony egy napba gyúrva

Üdv!

Még a holnapi ünnep előtt úgy döntöttem, megnézem a friss időszaki kiállításokat a múzeumokban, és elsétálok a karácsonyi udvarba. Miután megebédeltem a Wilhelmiinában a Keski-Suomen Museo felé vettem az irányt.

A múzeumban négy időszaki kiállítást néztem meg. Az egyikről előre tudtam, ezért mentem oda: japán babákat és figurákat állítottak ki, illetve végig lehetett nézni egy albumot, amely versenyre készült babákat tartalmazott.







A kis kiállítóteremben a földszinten Carl Bengts vázlatait állították, a kis kiállítóteremmel szemben pedig Anja Penttinen festményei voltak. A vázlatok elég érdekesek voltak, néhányat különösen érdekesnek találtam, ahol a mozgásokat tervezte meg a festő, például a lovas szekér mozgását vagy a viharban vergődő hajót. Penttinen festményei is érdekesek voltak, különösen azok, ahol egyszerű formákból komponált képeket.


Az utolsó kiállításon az emeleti nagy kiállítóteremben különböző posztmodern festményeket és szobrokat mutattak be. Volt néhány érdekes mű, ami kifejezetten tetszett, például a kedvencem a Mind map I-IV. sorozat volt  Minja Revonkorpitól. Talán azért, mert a félévben sokat foglalkoztam elmetérképekkel, vagy csak mert percekig álltam a képek előtt... nem tudom.


A Keski-Suomen Museóból Toivola régi udvarába mentem, ahol karácsonyi vásár volt. Nagyon finom füstölt lazacot és mézeket kóstoltam, és megnéztem egy karácsonyi műsort. Szerintem nagyon hangulatos volt, bár a korai óra miatt nem volt túl sok ember. Amikor elindultam a Taidemuseóba, akkor kezdtek gyülekezni az emberek. Nagyon sokat fényképeztem, be is pakolok pár fotót.










A karácsonyi hangulat után újra japános hangulatba kerültem, mert a Taidemuseóban mangakiállítás volt, illetve manga és fanart kiállítás. A finn kiadások és a finn rajzolók művei érdekesek voltak, bár a legtöbb kiállított dolgot ismertem valamennyire. Jó volt, hogy bele lehetett olvasgatni a mangákba, illetve ki lehetett próbálni különböző filctollakat.




A Taidemuseóból hazasétálva egy levél fogadott: megérkezett az ENSZ-napos igazolásom.


Hm, tudom, hogy ezúttal nem írtam sokat, és inkább a képek dominálnak a bejegyzésemben, de nincs túl sok más hozzáfűzni valóm. Hamarosan összefoglalom a most lezáródott  óráimat, illetve szerda után írok majd az iskolalátogatásról is, de most megyek, elkezdem készíteni a diámat.